2016. feb 10.

Hétköznapok

írta: Jadiska
Hétköznapok

" I think I'm onto something, cause I feel the good times coming "

Reggel vezetés közben arra gondoltam valahogyan meg kéne osztani azt a hangulatot ami körülvett... Kicsit esett az eső, sötét volt, a városi fények égtek még, az esőcseppek szétszórták a fényt. Ahogyan reggel háromnegyed hatkor szokott: még nem volt annyi autó a városban. Gond nélkül átsuhantam az Árpád hídon és közben az éppen aktuálisan kedvenc számom ment. Végig arra gondoltam velem most tényleg jó dolgok történnek, bár már lassan 5 éve végeztem az egyetemen azért egyenlőre még mindíg több tanulás van a  hátam mögött mint amennyi munkát elvégeztem. Még mindíg ugyan úgy örülök, hogy végre nem kell tanulni (legalábbis nem úgy és nem annyit), mint az államvizsga után, és bár majdnem megdöglöttem olyan álmos voltam, mégis hasznosnak éreztem magam és ez jó volt. Felmerül, hogy miért írom ezt le? Azt hiszem elkerülhetetlen, hogy én blogom kicsit szóljon rólam is, már nem az egoizmusom miatt, hanem nyilván való, hogy mindenkiben aki olvas felmerül, hogy "na jój-jó értem én, hogy 2017-ben talán állatkerjük lesz, de mégis mit csinál amíg vár, hogy megkapjon minden engedélyt?"

maxresdefault.jpg

Ebből kifolyólag gondoltam leírom, hogy ma már fél hétkor egy nyuszi fogait csiszoltam a rendelőben ahol dolgozom. Most biztosan jön a következő kérdés, hogy "azt hittem egzotikus állatokkal foglalkozol, és nem nyulakkal". Mielőtt mindenki úgy képzelne el engem, hogy komodói varánuszokkal harcoló állatorvost. Muszáj kicsit kiábrándítanom mindenkit. A legtöbb páciens egy egzotikus praxisban nyúl. Miért? Azért mert a nyuszik annak számítanak, a tengerimalacok is, de ide tartoznak a hüllők és még a madarak is hörcsögök görények egyéb kisemlősök...

428440_10152813664050026_748277694_n.jpg

( a képen egy tengerimalac fogászat látható még a nyárról)

A mai nap műtös nap volt, így délelőtt pár nyúl mellett azért közösen műtöttünk egy zöld fapitont tojás visszatartással és egy nagy teknőst is, aki egy akváriumába beesett dugóról azt hitte finom falat, így lenyelte. Neki a gyomrából szedtük ki a dugót ma. A műtős napok a kedvenceim mert garantált az izgalom.

Miután körülbelül 2-kor hazajöttem (mert ha már az ember bemegy a rendelőbe onnan egykönnyen nem szabadul, elintéz még ezt azt) egyszerüen muszáj volt aludni, mert tegnap 12 óráztam ami 16-ra sikeredett egy kaméleon műtét miatt, így kicsit álmos voltam. Most felkeltem a délutánom elvileg szabad volt csak ami maradt azt elaludtam belőle, és most nekiállok állatozni, ami pár vízcserét jelent, mert hétvégén szépen megetettem és kitisztítottam mindenkit.

Hát valahogyan így telik... remélem az állatkerttel kapcsolatban is tudok majd  hírekkel szolgálni,  a (szerintem) nektek semmit mondó, nekünk anál fontosabb területi tanulmányterv elkészülésére várunk  :-)

 

Zsiráf veletek!

 

 

 

 

Szólj hozzá

rendelő állatorvos átlagos nap egzotikus praxis