2017. már 17.

Éljen Darwin!

írta: Jadiska
Éljen Darwin!

Az élet rövid, az út göcsörtös, tele buktatóval, és a végén még el is ágazik

Idővel rá kellett jönnöm, hogy akármilyen kicsike állatkertet is szeretnénk, a munka, és a megszervezés annál nagyobb feladat. A legnehezebb még csak nem is a papírmunka, hanem az, hogy úgy kell elkészíteni, megálmodni, hogy ne csak nekünk tessen, hanem olyan embereknek is, akiket egyáltalán nem ismerünk. Ők lesznek a látogatóink, és olyan helyet szeretnénk alkotni, ahol jól érzik magukat, visszajönnek majd, és nem utolsó sorban tanulnak is valami hasznosat.

images.jpeg

Csomó dolog akad, ami számomra érdekes, vagy szeretnék megalkotni, de előre nem tudhatom, hogy mások erre hogyan reagálnak majd. Kevés az elérhető szakirodalom. Olyan leírás, hogy hogyan létesítsünk és virágoztassunk fel egy állatkertet nem létezik, legalábbis én nem találtam. Főleg európai viszonylatban. Amerikai marketing oldalakat hiába olvasok, az európaiak szerintem teljesen másképpen szocializálódnak, így sok mindent nem lehet átvenni, az ottani marketing stratégiából.

Na de beszéljünk végre picit az állatkertes ügyről is. Szentendre területrendezése nagyjából lezajlott. Most folyik a lakossági véleményezés egyes szakértői véleményezésekkel párhuzamosan. Várjuk, hogy a hivatalos körök lefussanak végre ezzel kapcsolatosan. Minden szép szabályosan zajlik a maga kis medrében. Addig is a terrárium ház tervei készülőben vannak.

img_20161214_115826.jpg

 

Éééés pár hete kitisztításra került az a telekrész ahol a terráriumház kap helyet. Nagyon hideg volt, esett a hó, de a munkagépeknek nem tudott ellenállni egy bozót sem. A telket teljesen kitisztítottuk, nem maradt semmi. Erre azért volt szükség, mert nem lehet fákat kerülgetve építkezni. Hozzáteszem, hogy a területen a leginkább fehér akác van, amely invazív fa faj - (invazív =olyan idegenhonos faj, mely egy új területre kerülve gyorsan terjed, nagy terülteket hódítva meg, kiszorítva az őshonos fajokat) - éppen ezért nem szerettünk volna belőlük egyet sem megtartani. A téli kipucolás azért tűnt nekem logikusnak, mert nem szerettem volna ha tavasszal, fészekrakáskor kerül a legnagyobb rész tisztításra. (#éljenekamadarak)

Nem szabad aggódni. Sokkal több fát fogunk visszaültetni, mint amennyit kivágtunk. Így mindenki elégedettebb lehet a végén, mind a madarak mind a látogatóink, mind mi.

Terveink szerint pár izgalmas fa faj mellett három magyarországi társulást is be tudunk majd mutatni, apró kertek formájában.

Remélem meg tudunk majd felelni annak a kihívásnak, aminek csak most kezdem felfogni a nagyságát. Bízom abban, hogy rátermettek vagyunk, valahogy úgy, mint a hosszabb és egyre hosszabb nyakú zsiráfok voltak egyszer réges-régen az idők kezdetén :-)

tekamul_07.jpg

Szólj hozzá

zoo Állatkert Önkormányzat Darwin éljenekamadarak telektisztítás