Szentendre elfogadta az új SZÉSZ-t ez azt jelenti, hogy szeptember 1-étől drága kis telkünk és a mellette őrködve figyelő önkormányzati telkek mindhárman új övezeti besorolást kaptak, méghozzá állat-és növénykertté váltak. Úgy gondolok néha rájuk mintha új ruhába öltöztek volna, új besorolásuk révén, pedig a telkekre más várt. Egy kis nyiratkozás, vagy talán inkább epilálás következett, ugyanis a telkek felszínét meg kellett tisztítani. Zöld testük most csupaszan virít, de ez csak az átment. Egész napjaim mennek el azzal, hogy fajlistát állítsak össze azokról a fákról és cserjékről, amelyek bemutatásra kerülnek majd kertünkben, az állatok mellett, hogy összeállítsam, milyen új ruhába öltöztessem ezt a három, szívemnek oly kedves földterületet.

A következő lépés a kerítés megépítése. Sajnos minden nagyon drága, legalább is a mi költségvetésünkhöz képest, így elhatároztuk, hogy a kerítést mi fogjuk megépíteni Jocival. Az még nem dőlt el, hogy ott alszunk-e a helyszínen vigyázva a kiszállított alkatrészekre, vagy másütt hagyjuk azokat, de már alig várom, hogy haladjunk ez ügyben is.

Miközben a nyár lassan eltelt, közben számomra kinyílt egy teljesen új világ: a repülő emlősöké, azaz a denevéreké. Kiskoromban egyszer találtunk egy denevért apuval a tóparton, hazavittük anyu szörnyülködése ellenére, és este elengedtük, és ennyi volt. Nem tudtam közelebb kerülni a kis lényhez, és már jött is a következő állat, rohangáltam tovább, és elfeledkeztem róla. Aztán idén nyáron behoztak a rendelőbe egy talált bébi denevért. Egészen egyszerűen az utcán a földön találták az 50 forintosnál nem nagyobb bébit. Egyből szívembe zártam a kis ronda csupasz testét, és minden áron meg akartam menteni. Elkezdődött a cumiztatás, szakirodalmak bújása. Kiderült, hogy mások is nevelnek kis denevért és kaptam még kettőt. Na hát szegény, elsőként érkezett denevérkét nem sikerült felnevelnem, de a második bébit igen. Ő a Fifi nevet kapta. 

Mára már tudom, hogy Fifi egy fehérszélű törpedenevér, nőstény. Borzasztóan falánk volt, bármennyi tejpótlót képes lett volna meginni, így vissza kellett fogni őt, nehogy túltöltsem, mert állítólag a denevérek ebbe is belehalhatnak. Több hétig etettem Fifit mire rájöttem, hogy időközben kifejlődött felnőtt fogazata de még mindig nem volt hajlandó mást enni csakis a tej érdekelte. 

Annyit tukmáltam őt rovarokkal, hogy a végén meguntam, és úgy voltam vele, nem érdekel, akkor tejet eszik majd élete végéig, de ez nem volt bölcs. Fifi szőre kihullott, ez mégiscsak több a soknál, egyre csak aggódtam, hogy mi lesz most. Ekkor érkezett a hír, hogy Fifivel egyidős, szintén csak tejpótlót ivó denevér gyerek meghalt, minden előjel nélkül. Megrémültem, nem lehet, hogy a sok ébren töltött éjszaka hiába való legyen.

Beszereztem egy adag muslincát. Lefagyasztottam belőlük 10-20 darabot. Majd fagyott testüket feloldva tejbe áztattam a muslincahullákat szárnyuknál fogva. Itt már éreztem, hogy nem vagyok teljesen normális, de engem is meg kell érteni: nem akartam, hogy a munkám szomorú véget érjen. Így nyújtottam Fifi szája elé a tejes muslincát. Fifi mint egy alázatos kiskutya körbenyalta, tulajdonképen tisztára nyalta a muslinca tetemét, és kis fekete szemeivel nézett rám, hogy "na ez meg mi volt?" Én meg csak mártogattam és tukmáltam. Ő egyre mérgesebb lett, egyre agresszívabban nyalta a muslincát mígnem mérgében véletlenül ráharapott a finom falatra. Ez aztán annyira megízlett neki, hogy ezek után még aznap gyorsan átváltottunk a tejes lisztkukacra, de itt megint megtorpantunk.

Fifi minden nap jött velem egy uzsonnás dobozban dolgozni és falta a tejbe áztatott lisztkukacot, mígnem ezt is meguntam és beraktam őt a nagy mentett még röpképtelen denevérek közé, ahol kemény az élet, nincsen tej, csak víz, meg lisztkukac.

Nem aludtam jól aznap este, aggódtam Fifiért, de Fifi igazi hősként viselkedett. Éjjel felkeltem meglestem, és mit látok? Fifi a lisztkukacos tálkában ül, testén lisztkukacok rohangáltak, azt hittem bajba került, majd meghallottam a hangos csámcsogó falatozást. Elemlámpám fényénél láthattam ahogyan az éjszaka apró pici ragadozója végre végre azt csinálja amire alkották. Csak úgy ropogtatta a kitinpáncélokat, alig maradt élő lisztkukac a nyomában. Majd ezután komótosan átmászott a vizes tálkához, leöblítette a vacsorát és elbújt a törölközőjébe a többiekhez.

Fifi szőre egy hét múlva megjelent, bársonyos, finom rétegben borította egész testét, majd két héttel később már alig bírtam megkülönböztetni a többi mentett denevértől. Fifi kikupálódott.

Fifi valószínűleg velünk telel, és tavasszal engedem útjának, remélem boldog élete lesz.