Állatkertünk lesz

(ha beledöglünk is)

2016. okt 10.

Őszi zsongás

írta: Jadiska
Őszi zsongás

csak győzd olvasni

Egy bonyolult procedura során odáig jutottunk, hogy a Pécsi állatkertben született sarkantyús teknősökhöz jutottunk hozzá. Ennek ürügyén elutaztunk Pécsre, amely 5. legnagyobb városunk; nevének eredetén ne is gondolkozzatok, mert a wikipédia sem tudja. Hát izgatottan vártam a találkozást az újjá épített állatkerttel, mert sosem jártam még ott. Ugye idén máris nem kívánt figyelem központjába került az állatkert, a vezetőség, no meg a meglépett farkas, aki végül pórul járt. 

14672766_1268257496568077_405975770_o.jpg

Szóval délelőtt érkeztünk, és késő délután mentünk haza. A akvárium és terrárium házi gondozók István és Antal megmutattak mindent nekünk, amiért igencsak hálásak voltunk. A nnyira kedvesek voltak velünk, hogy az egyébként baromi kritikus ...

Tovább Szólj hozzá

2016. júl 27.

Nyári várakozás

írta: Jadiska
Nyári várakozás

Welcome to the jungle we got fun 'n' games

Legjobb tudomásom szerint a világ első állatkertje Hierakonpolisban épült időszámításunk előtt 3500 körül. Mi 5517 évvel később tervezzük nyitásunkat, de remélem az érdeklődés nem fog elmaradni :-) Mostanában úgy tünhet nem igazán van mit írnom, de ez nem igaz, folyamatosan munkában vagyunk, és várunk a különféle engedélyekre épp úgy mint tervezgetjük a leendő állatbemutatókat. Szóval lényegében azt kell érteni, hogy Szentendre területrendezése folyamatosan zajlik. A szakemberek átvizsgálják Szentendre minden részét, és mint a Sim-city 2000-ben kitalálják mi hogyan legyen az elkövetkezendő években. A legvégén pedig az egészet a testület elé viszik, akik vélhetőleg egyet értenek a tervekkel és megszavazzák azt. Most ott ...

Tovább Szólj hozzá

állatkert várakozás rókamentés sünbarátok égett sün

2016. máj 12.

A törpök, a Gőtés tó és a hód

írta: Jadiska
A törpök, a Gőtés tó és a hód

avagy hogyan NE nevelj gyereket

Azt mondják ritka az amikor az ember megélheti az álmait. Hát valahol, valahogy minden nyűglődés és nehézség, átvirrasztott éjszaka, hisztik (ez is én vagyok) és álmosság után mégis nekem erre lehetőségem van. Persze ehhez arra is szükség van, hogy az embernek ne „ferrari gyűjtemény létrehozása” legyen az álma, hanem valami olyasmi, ami elérhető közelségben van. Hát én az vagyok, aki van olyan looser, hogy kielégít az, ha pár büdi, sérült, kutyarágta sünt elláthatok. Sőt ahogyan a kollégám fogalmazott az kifejezetten lázba hoz, ha a sebek még kicsit nyűvesek is :-) Hiszen ki ne tudna ellátni egy szimpla traumás sérülést ? :-) (mondjuk a nyűveket is csak ki kell szedni, de hagy’ érezzem már magam jól attól, hogy én kimerem ...

Tovább Szólj hozzá

2016. máj 08.

Itt a tavasz

írta: Jadiska
Itt a tavasz

rókadömping

Szóval végre elérkezett a tavasz ami annyiból rossz, hogy jellemzően akkor süt a nap amikor dolgozom, és minden szabadnapomon zuhog az eső. Mörfitől eltekintve azért még mindíg a kedvenc évszakom. Végre többet lehet kirándulni, orchideákat keresni, ami mostmár minden tavasszal program, ééés megérkeznek a várva várt árva vadállatok. Na igen. Nagy részük nem árva, hanem véletlenül vagy éppen akarattal össze szedett. Aztán ezek nagy része elpusztul egy része meg értő kezekbe kerül. Nagyrészük madár. Kisebbik részük emlős állat. Mivel mi a rókamentésnek lettünk elkötelezettjei, így mi ebből és kisrészt a vadnyulas részből kapjuk a megfelelő dózist. Ez annyit tesz hogy az országban  talált kisrókák a rókamentésen keresztül ...

Tovább Szólj hozzá

állatkert róka vad nyúl ne nyúlj hozzá

2016. már 28.

Húsvéti zoo mustra a FÁNKban és Törökmezőn, arborétum, nyestezés, elhavazódás

írta: Jadiska
Húsvéti zoo mustra a FÁNKban és Törökmezőn, arborétum, nyestezés, elhavazódás

avagy mik történtek mindeddig

Az elmúlt hetekben egészen nehezen álltam meg a helyemet. Kicsit sok lett a munka és alig bírom kipihenni magam 1-1 szabadnapon, hiszen akkor meg otthon kell állatozni, etetni-itatni és takarítani. Megkockáztatom, hogy nem szenteltem annyi figyelmet az állatokra mint kéne, de szerencsére őket ezt egyáltalán nem zavarta ahogyan ma elnéztem.

A rendelőben történt egy érdekes eset ami vadállatmentéssel kapcsolatos, így azt hiszem leírhatom ide is. Bár még nem dőlt el mi lesz a végkimenetel. Nem csak az eset érdekes, hanem az etikai vontkozása is. Szóval jött egy elütött nyest a nap közepén. Kutyasétáltatók találták. A nyest vemhes volt, a méhe annyira megsérült a baleset következtében, hogy elszakadt és az egyik magzat beesett a hasüregbe, ...

Tovább Szólj hozzá

zsiráf soroksár Nyúl Nyest Törökmező FÁNK Exopet

2016. feb 29.

Új hobbi

írta: Jadiska
Új hobbi

Ültess ma egy fát!

Akár hányszor járok arborétumokban, azt kell tapasztaljam, hogy a fákról szinte semmi információt nem kapok. Lehet hozzá vagyok szokva a részletes állatkerti (állatokról szóló) leírásokhoz (már ahol van ilyen=éljen a szegedi Vadaspark!), de azok az ütött-kopott, néha szétmállott táblák amin talán-talán a tudományos név szerepel, hogy aki nem botanikus véletlenül se tudja miről van szó.... szóval egész egyszerűen érthetetlen. Mind marketing szempontból mind tájékoztatás, köznevelés és hasonló szempontokat figyelembe véve hogyúgymondjam nem praktikus.

A képen egy gerenuk csapat lakmározik a számomra oly nehezen csíráztatható akácia egy példányán valahol Tanzániában

gerenuk_group_browsing_01.jpg

Kitaláltam, hogy ezért aztán a mi pici ...

Tovább Szólj hozzá

arborétum mamutfenyő Acacia Hale Dixon Tharp

2016. feb 10.

Hétköznapok

írta: Jadiska
Hétköznapok

" I think I'm onto something, cause I feel the good times coming "

Reggel vezetés közben arra gondoltam valahogyan meg kéne osztani azt a hangulatot ami körülvett... Kicsit esett az eső, sötét volt, a városi fények égtek még, az esőcseppek szétszórták a fényt. Ahogyan reggel háromnegyed hatkor szokott: még nem volt annyi autó a városban. Gond nélkül átsuhantam az Árpád hídon és közben az éppen aktuálisan kedvenc számom ment. Végig arra gondoltam velem most tényleg jó dolgok történnek, bár már lassan 5 éve végeztem az egyetemen azért egyenlőre még mindíg több tanulás van a  hátam mögött mint amennyi munkát elvégeztem. Még mindíg ugyan úgy örülök, hogy végre nem kell tanulni (legalábbis nem úgy és nem annyit), mint az államvizsga után, és bár majdnem megdöglöttem olyan álmos voltam, ...

Tovább Szólj hozzá

rendelő állatorvos átlagos nap egzotikus praxis

2016. jan 20.

Óriáskerék

írta: Jadiska
Óriáskerék

Arra gondoltam, hogy leírom az újabb fejleményeket, persze leginkább azt, hogyan szuperálnak az állataink. Aztán rájöttem, hogy ha valaki beleolvas ebbe a blogba talán felteszi a kérdést: "Te jó ég ! Ennek a nőnek tényleg az a legnagyobb problémája pl, hogy mit eszik  a teknőse?" A válasz az, hogy nyílván nem, nekünk is van egy csomó bajunk az élettel :-) Csak közben van egy nagy szerencsénk: méghozzá az, hogy vannak állataink.

Aki állatot tart tudja, hogy felelősséget vállalni valaki iránt fontos dolog. Nem mindíg sikerül jól teljesíteni, de aki igazán érzi a felelősség súlyát az folyamatosan aggódik. Főleg akkor, ha az a bizonyos állat egy "vadállat". Most milyen az étvágya, amit kitaláltam takarmányozást vajon megfelelő -e a ...

Tovább Szólj hozzá

állatkert Szentendre Az élet értelme Városrendezés

2015. dec 15.

Egy kicsi győzelem!

írta: Jadiska
Egy kicsi győzelem!

avagy VIGYÁZZ oposszum szabadon garázdálkodik

Előszőr is szeretném mindenkinek megköszönni, aki csak egyszer is gondolt ránk december 10-én. Lett ugyanis eredménye: a Testület megszavazta, AZT, hogy megtehessük az első lépéseket az állatkert ügyében... azaz elkészítethessük az ún. Területi Tanulmányi Tervet... Ez egy kicsinek tűnő lépés, azonban ha ezt nem szavazza meg a Testület, akkor dugába dőlt volna minden...Úgyhogy most nagy a boldogság!

opi2.jpg

 

Közben megérkezett csapatunk legújabb tagja, egy hím oposszum. Rá azért volt szükség, mert a saját oposszum hímünk úgy tűnik nem képes ellátni férfiúi teendőit, és már több hónapja próbálkozunk a családalapítással mindhiába. Így 4 szomorú nőstényünk mellé egy igazi macho-ra volt szükség. Stilszerűen egy olasz ...

Tovább Szólj hozzá

2015. nov 25.

You will go to places

írta: Jadiska
You will go to places

Hogy mi?

Na ugye megmondtam, hogy nem fogok gyakran írni? Csak, hogy igazam legyen, hanyagoltam kicsit a blogírást.

Na nem mintha semmi sem történt volna. Hosszas egyeztetések után ott tartunk, hogy Szentendrén a "testület" elé terjesztik az állatkertünk ügyét. Amennyiben ezt az egész dolgot (már az állatkert létesítést) a többség "jó ötletnek" tartja, és megszavazza a támogatást, úgy elkezdhetjük a valódi lépéseket megtenni annak érdekében, hogy megnyithassunk. Nem tudom fontos-e kiemelni, hogy a támogatás nem anyagiakról szól, hanem a különleges övezet létesítéséről, ami ahhoz szükséges, hogy a területen állatkert létesüljön. Az ötletünk támogatása esetén szerződések, felmérések, telekvásárlás elé nézünk, szóval a neheze ...

Tovább Szólj hozzá

Izgulás

süti beállítások módosítása