2018. nov 17.

A tetű,a lajhár, a csiga és a teknős

írta: Jadiska
A tetű,a lajhár, a csiga és a teknős

A címben szereplő négy állatnak egy közös tulajdonsága biztosan van velünk: mégpedig az, hogy baromi lassúak. Sajnos mi is azok vagyunk, és a tetvekkel ellentétbe lassúságunk ellenére hulla fáradtak vagyunk. Ebből a szempontból talán csigának jobb születni, kivéve, esetleg akkor, ha a szülőhazád Franciaország. Egészen sok minden történt, amit ezennel (vagy inkább végre valahára) megosztok Veletek.

Kezdjük azzal, hogy miközben Joci csoki barnára sült a kenguru kifutó építése közben az Exo-Pet (ez az az állatorvosi rendelő ahol dolgozom) új helyre költözött. A XIII.kerületben mintegy 8 évet töltöttünk, és ez idő alatt több, mint 13 000 beteget láttunk el. A helyet azt hiszem már régen kinőttük, de csupán ezen a nyáron jött el a lehetőségünk a költözésre. Ez nagyon sok intézéssel járó feladat, amiből minden kollégám kivette a részét. Sajtkukac és folyamatos ügyintéző mivoltomnak köszönhetően, én a hivatalokba történő rohangászós, papír szerzős feladatokat kaptam.

46321534_404063426796964_824537590873980928_n.jpg

Az új Exo-Pet 280 négyszetméteren nyitotta meg kapuit augusztusban a VII kerületben. Többek között 2 műtőnk van, 4 vizsgálónk, 3 külön kórházunk. Egy kórház külön a mentett vadállatoknak, egy a hüllőknek és madaraknak, és egy külön a szőrösebbeknek (nyuszik, tengerimalacok, egyéb egzotikus kisemlősök).

46353105_340128033437595_3511874374300860416_n.jpg

Szóval nagyon büszke vagyok, és hát ez az életem egyik felét teszi ki az állatkert mellett, így nem bírtam elhallgatni :-)

Na de hogy áll az állatkert?  - kérdezheted türelmetlenül. Májusi blogom óta felépült két kifutó, megterveztük a többi helyét, alakját. Félig már lekerítettük a parkolót. Megépült az áteresz (a.k.a. híd). Befejeztük a kerítést. Épült két nagyobb ajtó, és a telek alsó szakaszán egy fakerítés, ami a mentő központ területét jelzi. Végre végre bent van az áram, és már használtuk is. Sőt a víz is bevezetésre került, ott van a telken egy cső formájában, bár még vízóra akna nem tartozik hozzá, ami kissé sürgető kérdés.

 46331526_1395718400563850_4850425576621604864_n.jpg

A héten elkezdték a gépek újra felásni a telket, keresztbe kasul, mert víz és áram vezetékeket fogunk a telkek messzebb lévő területeire is eljuttatni. Ez viszonylag nagyobb munka, amit még idén be szeretnénk fejezni.

 46496073_286479368667936_9031666360576376832_n.jpg

Közben be kellett látnunk, hogy a hüllőház megépítéséhez több idő kell, így a nyitásra valószínű, hogy az nem lesz meg. Ugyanakkor az építési engedélyt október végén megkaptuk. Aminek borzasztóan örültem. Most folynak a építészünk és a kiviteli terveket készítő építész közötti egyeztetések. Később fognak elkészülni a kiviteli tervek, és majd csak ez után kezdhetjük elvben építeni a hüllőházat. Nem vagyok emiatt szomorú, mert ami késik nem múlik. Előbb utóbb úgy is látni fogjátok a hüllőket is ;-)

 46380973_2042673742461196_1893655272694480896_n.jpg

A mai napon egyébként nagyon belelkesedtem, mert végre kezdünk ott tartani, hogy látjuk, hogyan formálódik a kert. Eljutottunk egy olyan szintre ahol a plakátra kirajzolt terveink már több hónapja nem változtak. Ennek örömére el is ültettünk három jó magas, kb. 3 méteres tölgyfát is. Ők fogják alkotni a gyöngyvirágos tölgyes vagy más néven : zárt homoki tölgyes nevű társulást. Több kisebb csemetét is ültetünk majd köréjük. Vásároltunk egy nagyobb juhart és egy eperfát is. Őket a telek egyéb részeire ültetjük majd.

 46480306_2412299118785949_434537182959501312_n.jpg

Ha a jó idő velünk lesz, akkor az utak, és a területrendezés következik, majd nekiállunk a következő kifutónak. Nagyon kitartóak és lelkesek vagyunk, és szerintem képességeinkhez mérten jól haladunk.

 

A nyár folyamán igen sok állatot is mentettünk, megpróbálom leírni sorsukat, ha valaki azért olvasná a blogot, hogy meg tudja mi lett az őáltala lelt állatkával, akkor most végre van rá mód megtudni.  Igen sok mentvény Szentendréről érkezett aminek nagyon örültem. Mentőközpont hiányában legtöbbjüket alapítványoknál helyeztük el, de nem mindegyiket.

Érkezett sok-sok szopós méretű nagypele. Ezek közül egy kis hím maradt nálunk, ő nagyon súlyos sérüléseket szenvedett egy cica által, a legyek is beköpték, telis-tele volt nyüvekkel, így mozgása nem tökéletes, viszont úgy fest igaz szerelemre lelt másik (lány) pelénk személyében, és most együtt laknak, vagy inkább alszanak :-)

46449414_204407473693251_8711209964334481408_n.jpg

Érkezett nagyon sok denevér, akik szívem csücskei. Szerencsére legtöbbjük nem volt beteg, csak rosszkor volt rossz helyen, így őket szinte mind el tudtuk engedni. Két törpe denevért és egy nagyfülű denevért leszámítva mentéseink sikeresek voltak.

Madarak közül élmény volt szalonkát menteni, aki karcsontját törte. Szegény már nem fog igazán repülni, de ha minden jól megy átmeneti szállását tölti kedves madármentő terminátorunknál, és később madaras kifutónkban lakhat. Érkezett hozzánk egy fakopáncs is, ő sajnos nem maradt életben, nem tudtunk rájönni mi volt a betegsége. Először traumára gondoltunk, de ezt nem látszott igazolni állapota. Felmerült a mérgezés (rovarirtó) gyanúja is.

 44023836_255820468429590_2243739697668947968_n.jpg

Sok-sok baba süni került hozzánk, közülük szinte mind (egy kivételével) repatriációra került nagy kedvencem a drága Sünbarát Alapítvány szorgos munkája következtében.

 35652643_10160507385950026_1949177981377183744_n.jpg

Mókusból idén nem volt dömping. 4-5 fiatal állat került csupán hozzám. Egy karcsont törött fiatalt leszámítva, aki műtétjét követően halt meg, mindenkit repatriáltunk.

 36913825_10160594448850026_2229111288166875136_n.jpg

Érdekes eset volt a Szentendrén vihar után hidegben talált sisakos kaméleon. Róla és a sisakos kaméleonokról azt kell tudni, hogy nem élnek sokáig. És amikor megöregszenek már nem az ágon pöffeszkedő pökhendi embergyűlölő vadállat képét mutatja, hanem leginkább egy 100 éves öreg bácsikára hasonlít, aki lassan, nehezen mozog. Leesik az ágról, és alig tudja elkapni a számára felkínált eleségállatot. Egy ilyen kaméleonnak speciálisan berendezett terrárium szükséges. Így őt egy olyan kaméleontartónak adtam, aki a körülményeket idős hátralévő hónapjaira netán éveire biztosítani képes.

 41833392_2199359460304764_1181158835813875712_n.jpg

 

Hát ennyi jutott eszembe

 

Zsiráf veletek ;-)

Szólj hozzá

zoo kaméleon kifutó szalonka Szentendre Építkezés Állatkert Mókus Sün Exo-Pet Állatmentő szolgálat Ásás Állat mentés Pele Terület rendezés Gyöngyvirágos tölgyes Sünbarát Alapítvány