Azt hiszem mára kiderült, hogy az "Állatkertünk lesz, ha bele döglünk is" cím igen találó volt :-D Ma reggel konkrétan úgy beállt a hátam (és a nyakam) a tegnapi gazolástól, hogy nem bírtam kimászni az ágyból. Az ujjaimon lévő vízhólyagokról már nem is beszéljünk, még gondolkozom, hogy ha kilyukasztom az a rosszabb vagy ha meghagyom az, de addig is még ujjbegyeim működőképesek, ezért úgy döntöttem leírom hogy állunk

IME :-D

Azoknak, akik most kapcsolódnak bele a blogba, kalandos utunkat úgy próbálom összefoglalni, hogy a kisállatkertünk (szívünk drága kis csücske) önerőből megvalósuló "álomproject". Minden ami elkészült, Joci keze munkáját (meg néhol az enyémet is) dicséri. Csupán 1-1 dolog van amihez nem ért :-O na azt persze segítséggel oldottuk meg, és volt olyan is, hogy két bobcat (nem a macska hanem a gép) is meglátogatott minket, hiszen annyit (hiába erős) még ő sem tudna ásni. :-D

Én az a típus vagyok aki naponta többször mondja azt, hogy “Istenem adj türelmet de azonnal” Így megértem ha már Ti is türelmetlenkedtek, de még egy kis időre szükségünk van, hogy mindazt a szépet és jót kitermeljük és megépítsük, amit megálmodtunk.

Persze semmi sem úgy alakult, ahogy elképzeltük, ennek megfelelően például első körben nem lesz hüllőházunk. Ez egy olyan kulcsfontosságú döntés volt, ami miatt minden határidő megborult és minden terv átíródott. A hüllőház helyét kifutók foglalják el.

A nyár során megépült a hiúzos kifutó, ami a legnagyobb építményünk. (itt még rács nélkül)

Elkészült a szurikátás kifutó, és a házuk is.  Ameddig nem ismertem szurikátákat személyesen, addig kedvesnek és aranyosnak találtam csupán viselkedésüket, és érdekesnek szociális rendszerüket. Most, hogy kettővel is együtt kényszerülünk élni, rájöttem, hogy két folyamatosan magyarázó, kíváncsiságtól félőrült, ravasz ásógéppel van dolgunk. Így kénytelenek voltunk olyan kifutót alkotni, ami 50 cm mélységig betonfallal akadályozza a furmányos kis szörmókok szökését. A szurikátákat egyébként nyáron kivittük minden nap a kifutójukba, és csak estére jöttek haza velünk hulla fáradtan. Ameddig nem készül  el a jól zárható fűthető házuk teljes összkomforttal, addig ez így fog folytatódni.

Mentett állataink közül 3 őznek tudtunk otthont biztosítani. Egyik őzike a Moha nevet kapta, így stilszerűen Páfrány lett a második a harmadik őz a Cabrio nevet kapta mert ő ilyen menő gépjárművel érkezett hozzánk. Ő a legfélénkebb, de remélem idővel bátrabb lesz

A simogató szekció éppen épül. Ebben törpe kecskék és két kameruni juh kapnak majd helyet. A juhokat már be is szereztünk, mindössze kb 300 méter távolságból. Így kipattant ki a fejemből az a csodálatos ötlet, miszerint ne ijesszük meg őket azzal, hogy betuszkoljuk őket a kocsiba, hanem lábon vezessük át őket az állatkertbe. El is indultunk a frissen szerzett buta birkáinkkal, akik mindenfelé szaladtak volna csak a megfelelő irányba nem. Nem tudom Joci hogy érezte magát az ő birkájával de az én agyvizem 10 perc nyomorúságos méter megtétele után az ezer fokban totálisan felforrt. Egyszerűbbnek tünt hát felkapni a birkát. A kérődző nagy puha hasa mindenhol benyomódott, a teste pedig plöttyedten lógott, teljesen elhagyta magát a kezemben, és úgy cipeltem. Összeizzadtunk, tiszta birkaszőr és birka szag lett az egész testem. A végén muszáj volt háromszor is letennem pihenni, mert az eleinte könnyű juh méterről méterre nehezebbnek érződött kezemben. Aztán mikor megérkeztünk beraktuk őket ideiglenesen a nandus kifutóba, és most ott éldegélnek. Nem mondom némi szelidítés rájuk fér, de nagyon jól haladnak.

Idén érkezett hozzánk Ubba az aranysakál gyerek is. Már lassan 5 hónapos lesz, történetét remélem mindenki ismeri facebookról, ha nem, akkor azonnal tessék olvasni a postot. Ubba most egyedül lakik, illetve sokat játszik saját kutyáinkkal, és gőzerővel keressük társát. Olyan sakált szeretnénk neki találni, aki hasonló cipőben jár mint ő. Emiatt kapcsolatba léptünk több külföldi állatkerttel, és az osztrák “Golden Jackal Project” munkatársaival is. Reméljük, hogy előbb utóbb révbe ér ő is.

Elérkezett végre az az idő is amikor a kertészkedés kerül középpontba, mégsem fogok részletesen írni róla, azért nem, mert külön blogot szentelek neki.Így hát arról, hogy milyen érzés fűmaggal trágyázni, és mennyire elkeseredett próbálkozásokat tettem arra, hogy kutyáink ne ássák ki az összes palántámat most nem írok, de íme egy kép arról, hogy lehet sok növényt kis kocsiban egyszerre szállítani.

Szóval a kifutók nagy része elkészült, a belső lakhelyek alapjai készülnek a napokban. Valamint most épülnek azok a kis helyiségek amik nélkül állatkertet nem lehet megnyitni. Ilyenek a látogatói wc vagy a bonchelyiség és a karantén.

Nyáron azt hiszem újabb barátokra tettünk szert, és szerepeltünk a szentenrei tv-ben és a rádióban is.

Több kisebb nagyobb állatot is mentettünk. A legnagyobb egy 2-3 éves őzbak volt a legkisebb pedig egy kb. hét napos törpe denevér bébi. Mindkettejüket szabadon tudtuk engedni. Sajnos nem minden állat volt ilyen szerencsés. De nem nyerhetünk mindig.

Köszönjük, hogy még mindig velünk vagytok. Most ez egy nagy lélegzetvételű összefoglaló akart lenni. Ilyenkor mindig rájövök, hogy egy rövidebb időszakot könnyebb lenne felölelni, de nagyon elvesztem a nyáron a folyamatos munka melletti állatkert építésbe, amit egész télen folytatni fogunk Jocival, hogy tavasszal mielőbb nyithassunk.

Zsiráf veletek