Nem rég értem haza, az oposszumok már várnak és hangosan szimatolnak ki a terráriumokból, Joci kicserélte a gurámis akváriumok vizét, ami annyira jó, mert ő sokkal gyorsabban végez az ilyesmivel mint én.. lehet azért mert kicsit (de tényleg csak egészen kicsit) erősebb és több vizet bír kivinni a wc-hez. Na a lényeg, hogy nem csak arra érkeztem haza, hogy tiszták az akváriumok, hanem arra is, hogy kikderült a blogom az index főoldalára... az első gondolatom az volt, hogy "Úristen, és mindenki elolvashatta amit itt nyűglődöm össze-vissza" Aztán a második gondolatom az volt, hogy ez talán jó dolog mert hát lesz olyan aki erről a kezdeményezésünkről itt olvas először.

Aztán elgondolkodtam, hogy ez miért jó, és egészen gyorsan eljutottam oda, hogy eszembe jutott, hogy egyszer sem írtam le, miért fontos ez az egész állatkert alapítás a számomra. Ennek az az oka, hogy a blogot abban a hiszemben írtam, hogy csak páran olvassák majd főleg a családomból, akik biztosan ismernek, és eszükbe sem jut megkérdőjelezni az értelmét az egésznek.

Szóval miért, minek az egész?

Azt hiszem mindenkit érdekel valami, én olyan szerencsés voltam, hogy az a valami (az állatok) egészen korán az orrom elé kerültek, a kertben, családi kirándulások alkalmával és magukkal ragadtak. Nem érdekel más. Alapvetően egy unalmas embernek tartom magamat, mert alig lehet velem miről beszélni, mint az állatokról. És ha nem én beszélek az állatokról, csak azokra tudok odafigyelni, akik az állatokról beszélnek.

Kiskoromban anyu minden este a kék a piros és a sárga sapkás gyógyító törpékről mesélt, akik az erdőben menetelve mindíg belebotlottak egy-egy beteg állatba, akiket meggyógyítottak. Ez meghatározó élmény volt.

Tulajdonképpen a szüleim nem tudatosan de gátat nem szabva állatok iránt érzett imádatomnak, csak csak erősítették azt. Apuval annyit kirándultunk, hogy nem is igaz, és ő annyira sokat tudott az állatokról, amit mind elmondott... és én csak szívtam fel ezt a tudást.

A kirándlások alkalmával borzasztó sok állatot fogdostunk össze. Nagy részüket megvizsgáltuk, és szabadon engedtük, de volt akiket nem. Így kelt ki egy acsám januárban, és így szöktek le decemberben a bőrfutrinkák a konyhába, ahol aztán a hátukra vetették magukat a kövön halálra rémisztve az Őseimet, akik azt hitték betörők fosztogatják a konyhát. Nehezen állom meg, hogy ne meséljek részletesen arról, hogy a futrinkák előemésztik egy zöldesfehér nyálkával az ennivalójukat, amit nagyon jól lehet tanulmányozni, ha kutyatáppal etetjük őket...

Aztán jártam biosz tagozatos gimibe, és utánna állatorvosira mentem, mert a lehető legmagasabb képzést akartam megszerezni, ami csak az állatokkal kapcsolatos... Azt hiszem ez jó döntés volt (bár sokszor elbizonytalanodtam), mert végre megtaláltam a helyemet segíthetek az állatokon, és kiderült még jobban akarok segíteni az embereken akik nem tudják mit kezdjenek az állataikkal.

A baj csak az volt, hogy közben állatőrületemben szenvedve nem bírtam ki, hogy ne tartsak érdekes állatokat otthon, hogy megfigyelhessem őket közelről, megismerhessem egyes fajok szokásait. Ez persze azzal járt, hogy egyre többet akartam, és kapzsigásom odáig fajult, hogy nagyon sok állatot halmoztam fel az évek során, akiktől aztán persze, hogy nem akarózott megválni.

Aztán megismertem a Jocit, erről (mivel ez most nem Daniel Steel blogja) sokat nem írnék, de maradjunk annyiban, hogy nagyon egymásra találtunk, illetve szerintem Ő talált rám :-) De most a lényeg, hogy neki is volt egy csomó állata. Akikkel hozzánk költözött, és akkor most itt állunk a sok (igazán nagyon sok) érdekes állattal, és olyan nagyon jó lenne ezt a sok-sok érdekességet megmutatni másoknak is, hogy megértsék és láthassák mennyire érdekes és izgalmas mindez...

És ez mind mire jó?

Szerintem ha csak páran másképp tekintenek egy kígyóra miattunk, vagy csak ketten úgy mennek évente haza, hogy nem tapossák agyon legközelebb a pókszázlábút a falon (igen Takács Liza és  Tordai Évi ez Nektek szól!!!), akkor azt hiszem máris nyertünk :-)

Bár addig sok víz folyik le a Dunán ameddig az említett két nőszemélyt megbarátkoztatom a pókszázlábúakkal...

Hát ennyi most azthiszem alszom :-) De ha ez egy kezdet a jó cél érdekében, akkor örülök, hogy kikerült. Ugyan is semmi mást nem akarok, csak azt, hogy az állatoknak jó legyen!